Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2024. évi általános felvételi eljárásra vonatkozó Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2024. 01. 31-én megjelent kiegészítése szerint már földrajz alapképzési szakra épülően osztott képzésben 2 féléves földrajztanári mesterszakon is szerezhető tanári szakképzettség.
A Testnevelési és Sporttudományi Intézet honlapján elérhető az edző alapképzési szak és a testnevelőtanár osztatlan tanárképzési szak gyakorlati felvételi vizsgára felkészítő kurzusok időpontjai.
Figyelem: a pontszámítás kizárólag a gyakorlati vizsgán elért eredmények duplázásával történik, intézményi többletpont ezeken a szakokon nem szerezhető.
Az egyetemi tanulmányokra felkészítő kurzusok időpontjai a következők (a képzések szerinti feltöltés folyamatos):
FONTOS: CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ ELŐZETESEN REGISZTRÁLT ÉRDEKLŐDŐK JELENTKEZHETNEK A KURZUSOKRA! AKI NEM REGISZTRÁLT, ANNAK NEM ÁLL MÓDUNKBAN KIÁLLÍTANI AZ IGAZOLÁST AZ INTÉZMÉNYI 100 TÖBBLETPONTHOZ!
Elindult az egyetemi tanulmányokra felkészítő kurzus regisztrációs felülete
Kedves Érdeklődő!
Az alábbi regisztrációs felületen tud jelentkezni az egyetemi tanulmányokra felkészítő kurzus(ok)ra.
Amennyiben több szak esetében is szeretne részt venni a felsőfokú tanulmányokra felkészítő kurzusainkon, kérjük, hogy szakonként töltse ki az űrlapot.
A 2025. szeptemberi kezdéssel meghirdetett szakirányú továbbképzési szakok listája elérhető itt.
2023. július 28-tól indul a pótfelvételi a Nyíregyházi Egyetemen.
Meghirdetett képzéseink elérhetők itt.
Jelentkezni a www.felvi.hu oldalon az E-felvételi rendszerben lehetséges, 2023. augusztus 6-án éjfélig.
A Nyíregyházi Egyetem általános felvételi eljárásának ponthatárai a 2023. évi elérhetők itt.
Felvett, új hallgatóinknak sok szeretettel gratulálunk!
A Magyar Közlöny 2022. december 19-ei 209. számában jelent meg az egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló 2022. évi LIX. törvény.
A 2022. évi LIX. törvény olyan módon egészítette ki a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 47. § (6) bekezdését új f) ponttal, hogy a 2022/23. tanévtől
2022. december 22-én megjelent a 2023. évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató.
A Felvételi Tájékoztató általános információi (teendők, pontszámítás stb.) megtekinthetők itt.